Fényképek poros albumok rejtekén
Családi képek a szoba falán.
A képernyőn integet vidáman gyermekem,
Örökké létezik rég halott apám.
Belső képek élnek boldog életet
Anyukám mosolyog, ha sírok is szeret.
Világok nyílnak a tudat rejtekén
Teljesség lelkében boldog voltam Én

Nézőpont kérdése

        Az égen egy pont repül. Szemüvegben sem látom, talán egy madár. Egyre nő. Áll a levegőben. Nem madár. Óriási repülő várja, hogy megkapja a leszállási engedélyt. Olyan zajos, hogy elértékteleníti a környékbeli ingatlanokat. A bőröndöm is zajos, ahogy húzom magam után a repülőtéren. Londonba utazom. Az óriási gépmadár nyitottan áll. Bent kényelmes fotelek. Ez lesz az otthonom, amíg oda nem érek. Felszállunk. Alattunk a felhők. Gigantikus dobozban ülök többedmagammal. Kicsi vagyok és kiszolgáltatott. Valaki a földön biztosan madárnak néz.

Az emlékek nézőpontjai

        A tudat több szinten képes emlékezni.
Az énkép először maga köré menti el az adatokat. Viszonyít, rangsorol, asszociál. A múltból jövőbe vetít. A személyi ego elért eredményeit naponta fontossági sorrendben képes felidézni. Szempontjai a személyiség egyediségével rivalizálnak az élettapasztalatra hivatkozva.
Az érzeti emlékek közösségi egyeztetést igényelnek. Hasonló érzelmi szituációban a másodperc tört része alatt utasítanak nyitottságra, kíváncsiságra, vagy zárt, arctalan védekezésére, ítélkezésre.
Motiválnak, vagy, ha nem elég intenzívek letiltanak minden szabad kreativitást és ismétlésre kényszerítenek.
Az emóciók előjelek helyett ( negatív vagy pozitív besorolás) etikai rendezőelveket hordoznak. Mélyen a lelkünk emlékezetéből utasítanak a cselekvésre. Felismertetik a lehetőségeket, aktiválják a megfelelő eszközök érzelmi megszállását. Az ősi bűntudat súly lassan mozgó tömegét szabályozzák a természetes pszichével teljes összhangban.
Az ember a világ szerves része. Az anyagban visszaemlékezik rá az idő, az eszméken át megemlékezik róla az idea térideje és örökkévaló küldetését felemlegeti a szakrális tér.
Az öntudat én élménye több dimenzióban alkotja meg a személyes sorsot. Síkjai, mélységei és tere pontosan kirajzolja az önismeret perspektíváit. A születés és halál közötti emlékeken kívül képes a halál börtönéből kilépve megdönteni az öt érzékszerv determináltságából származó tabukat. Előző életi ismétlődéseket felidézni, onnan származó képességeket aktiválni, és dönteni saját sorsa megfordításáról.
Lehetősége van a halhatatlan élet valóságát rekonstruálni és asszimilálni az egyén jelen életi személyiségébe, mint különleges képességet.
A beavatás nem tanulást, hanem emlékezést jelent.

Emlékeim egy témára

Mami

        A színes fények játéka, az érintés érzéki varázslata. Ölelés, biztonság, csak ő és valami, vagy valaki, vagy valahol. Talán a friss ruhák illata voltam, talán a halk zenében élő ringatózó ébrenlét. A hangja varázsolta a világot álomba, és ahogy mozgott előre és oldalra minden, a fák, a szél, a dal a rét, csak hallgattam örökre a szót, ahogy gyermekként fedezzük fel a mindenség tengerében a hétköznapok apró igazságait. Az evés ízeit, könnyeink hatalmát.

Anyuci

       Már ment két kis fehér cipőcske velem, és nem árultak el a falak gyönyörű párhuzamos mintái. A szépséges ujjaim nyomát, melyekkel figyeltem melyik a függőleges, egy felhő fogta körül, és szorította határozottan magához.
- Nem szabad. - Ölébe vett, a mélységek csendje nyílt ki, amíg üvöltő hangom megtöltötte a szobát. Anyuci, jó leszek, csak ne legyél szomorú.

Anyukám

       A kulcs hangja a zárban, csak ő lehet. A rideg kockák a térben hangonként olvadtak. Belépett a hosszú előszobába és vele a vidámság és az élet. Elmosogattam, hogy örüljön, ha hazaér, hogy meggyőzzem, hogy ne lépjen ki az ajtón többet soha. Mert ha ott volt, élt a gondolat. Mese lett a napom, amit addig tragédiának hittem.
- Anyu, Ha nincs kedvem megírni a leckét, akkor is szeretsz?

Anyu

      A lakásban minden a feje tetején, egymásra dobált ruhák, rendetlenség. Utáltam takarítani, de anyu mindig szembeszállt velem. Végtelenül tudtunk ordítani, hosszú leveleket írtam, hogy megtörjem a gonosz csendet. Anyu elégedetlen. Kitagadott a világ.

Anya

       Pozitív lett a teszt. Csak az arcát néztem. Rajta volt az ítélet. Egyedül voltam, ide nem jöhetett velem. A szeméből próbáltam kiolvasni mi a helyes. Nem számított az új élet. Azt sem tudtam, mi az. Anya tudta.
- Gondoltam. – mondta a világ legtermészetesebb hangján. Megfagyott a levegő, csak néztem őt. Éreztem a rettegést. Aztán megszólalt. Mesélt a kisbabákról, a házasságról, rólam. Nevetett a szeme és a lelke, boldog volt. És én is. Bátor és boldog.
El is határoztam, hogy életemben nem mosogatok többet, hiszen soha nem leszek már egyedül.

Anyaság

      Soha életemben nem láttam annyira szépet, mint a kisbabám. Pici volt és tökéletes. Bölcs és gyönyörű. Mindent tudott az életről. Először éreztem, hogy engem is kezd érdekelni a világ. Megbízhatóvá tett engem. A hangom körbeölelte őt. Áttörte bennem a szorongást, a bizonytalanságot. Együtt daloltuk álomba a világot, és ahogy a homályban lassan megmozdult minden, karomba vettem, és mindegy volt bármi, csak maradjon hozzám egészen közel.

Anyátlan

      Órák óta tanultuk a betűket. Makacs kicsi lányom hitt benne, hogy az összeolvasás lehetetlen. Ránk sötétedett. Utáltam a délutánok kietlenségét. Haragudtam, a tehetetlen gyűlölet kitörni készült. Rossz anya vagyok!!
- Anya, ha nincs kedvem megírni a leckét, akkor is szeretsz?
Felhőtlen, bolond nevetés törölte tisztára az agyam. Ezt a mondatot már ismerem! Tudom, mi a válasz. Olyan rég hallottam, most mégis megszólalt. A hangom ismerősen csengett, és kimondta a biztonságos szavakat, amit húsz év távlatából mentettem el:
- Mindegy mit teszel, kislányom, örökké szeretlek!

Anyáskodás

       A gyereknek komplexusai támadtak. Kiutálták a suliban. Sértett volt, és olyan félelmetes érvekkel győzött meg arról, hogy nincs remény, hogy úgy éreztem itt az idő az ébredésre. Több kiló pszichológia könyvvel mentem haza. Nem maradhatok hülye tovább. Hiába mondja anyám a telefonba, hogy nem lesz semmi baj. Tudós lettem, hogy ne unjanak rám a gyerekeim. Minden mondat ismerősen csengett. Freudtól, Jungtól új nyelvet tanultam.

Anya oroszlán

        Az élettel kerültünk szembe. Tragédiák sora lökött miket abba a sötétségbe, ahol elfelejtettem, hogy valaha volt anyám. Három gyerek fogta a szoknyám szélét. Nem maradhattam ott.

Ősanya

        Segítsen valaki, én ennyi voltam. Sötét felhők jöttek. Vihar tépte fenyegetően az égig érő jegenyét az ablak alatt. Lekuporodtam a kályha elé. A könnyek úgy ömlöttek a földre, hogy eláztatták az ablak alatt a tűzliliomot. Megbuktam, mint anya. De nem először. Évszázadok távolából láttam meg a fiamat. Ismeretlenül öleltem egy Amerikába tartó hajón, halott volt, de nem engedtem el. Bűneim súlya a föld alá nyomott. Elvesztettem háborúban, éhezésben, betegségben. Nem akartam élni tovább.
- Anya, csengettek - szólt egy mit sem sejtő hang a gyerek szobából. – Itt a Mama!

Öreganya

      Időtlen lettem. Megtaláltam az ősi a tant, a fiút, aki azóta megmentette az életemet. Jó anya vagyok. Jó tanár, jó szakember. Hiszek Istenben, mert találkoztam Vele.

Édesanyám

       Évek teltek el, mire újra a szemébe tudtam nézni édesanyámnak. Csak néztem, mi lesz az ítélet. Visszafogad? Emlékszik még rám? A világ legtermészetesebb hangján mondta
- Gondoltam, hogy visszajössz. – aztán mesélni kezdett, az életről, a gazdaságról, a gyerekkoromról.
Hogy lehet valami ennyire tökéletes, mint Ő?
A létezésében találom magam és minket, és ki merem mondani végre
Szeretlek édesanyám.

Nincs mit megbocsájtanunk a szüleinknek. Elég, ha nem félünk az emlékeinktől.

Adventi Ima

Hálás vagyok a világnak,
Hogy befogadott engem.
Lemondok az életről,
Hogy feltámadjak a cselekedeteimben.
Kérlek Istenem, tarts meg
Az inspiráció tisztaságában
A szeretet emlékezetében
Mások örömében
Ámen