Hathatós volt hat úton járni egyszerre. Skizofrén, ellentmondásos, számon kérhetetlen. Éles logikámmal bárki hülyének tűnt, aki hírt hozott a belső világ létezéséről. Mindegy mit fogtak rám, vagy vállaltam magamra, minden szócsatát én nyertem. Ennyi személyiséggel nem volt nehéz. Ne is beszéljünk róla, úgyis elmosta rég a dekadencia. Végül alakváltó lettem. A hetedik te magad légy. Tudós, varázsló, időutazó, átlagember. Ami éppen tetszik. Térjünk a kiábrándító lényegre. Spiritiszta, alkimista, gyógyító, a huszonegyedik században. Nem lettem tőle boldog. Még. De most addig blogolok, amíg rá nem érzek az ekszibicionizmus csodás szabadságára. Ha nem leszek túl lusta, olyan monológokat írhatok, amik kirajzolják és automatikusan rendezik azt a sok rizsát ami a fejemben van. Talán kiderül végre, mégis minek. Az alakváltó egy bizonyos médiumitást jelent. A jelenkori ego tanult sztereotípiái mögött létezik egy kevésbé halandó perspektívával bíró érzeti tudás. Azzal a biztonságos lendülettel kezdi a gondolatok összerendezését, hogy minden sorrend újraírható, ha a végeredmény kisebb része az egésznek, mint az előre várható volt. Eszerint nem ítélkezik és nem állíthatja meg senki egy ítélettel. Létezésének ébredő állapotában önmagát írja meg, és mivel nincs rajta az önértékelés állandó hibajavító programja, szabadkozás és álszerénység mentes.  Ha a válasz kevés, hát visszafordul az optimális érzeti középpontba és új területeket jelöl ki a magyarázatra. Ettől nevezhető nem ismétlődő információnak. A természetes pszichével való kapcsolata az interakcióra épül. Sajnos ez a szöveg elég unalmas. Remélem majd belejövök. Arra azért jó volt amikor visszaolvastam, hogy rájöjjek, ez még nem most van. Talán holnap. Majd visszalépek a középpontba és ráérzek mit is szerettem volna itt megbeszélni magammal...